Bemutatkozás

Belsőharmónia

Luzsi Juditnak hívnak. Hosszú éveken keresztül pénzügyi területen dolgoztam közgazdászként. Mindig is nyitott voltam az alternatív eljárások iránt és ennek kapcsán nagyon sokféle természetes módszert, irányzatot ismertem meg, amelyeket megpróbáltam beépíteni a saját magam és családom életébe.

 

Tizenkét évvel ezelőtt kerültem először kapcsolatba a Csillagnemzettségek tanításaival, ami a maga páratlan és egészen újszerű megközelítésével nagyon mély benyomást tett rám, Gyógyítóim és tanítóim olyan világgal ismertettek meg, aminek köszönhetően teljesen megváltozott addigi világképem.

Megértettem, hogy nincs egyetlen pillanat sem az életünkben, ami jeltelen lenne, s amiért ne kellene a teljes felelősséget felvállalnunk. S megértettem azt is, hogy minden nap döntéseket kell hoznunk és minden nap választanunk kell. A rosszal szemben a jót, az árnyékkal szemben a fényt, a hamissal szemben az igazságot, a betegséggel szemben az egészséget. Nemcsak a fizikai testünkét, hanem a lelkünk és a szellemünk egészségét is. Mert nemcsak egy érintés, de néha egy biztatás vagy egy útmutatás is bírhat gyógyító erővel.

Néha pedig a tudatosságunkat kell megnyitnunk és emelnünk ahhoz, hogy a test végre elindulhasson a gyógyulás útján. Mint ahogyan azt a Csillagnemzettségek tanításaira épülő Lemúriai misztériumok és Elysiumi Fénytesti Áthangolások átélésekor tesszük. Ezek a csodálatos áthangolások ugyanis a teljes embert gyógyítják, a korábbi életek fájdalmaival és egyéb lenyomataival együtt. Sorsunk útjára helyeznek vissza azáltal, hogy önmagunkhoz visznek közelebb. Ahhoz a valakihez, akik valójában mi magunk vagyunk, mindenféle álarcok és szerepjátékok nélkül.

 

 

 

Telefonszám

Időpont egyeztetéssel kapcsolatban kérem hívjon a következő telefonszámon: +36-30-311-2228.

Cím

1161 Budapest, Hársfavirág u. 55. (Zebra Lakópark)